Drága Olvasóim!
Bár szerettem volna a hétvégén hozni az újabb (teljes) részt, sajnos még sem tudtam. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt terveztem, ehelyett: másképp alakult és történt minden. Amit kissé és kevésbé bánok is.
Azonban a fejezet helyett, egy kis ízelítővel, tudok csak most szolgálni nektek, de a teljes részen rajta vagyok, írogatom folyamatosan. Feltehetőleg holnap, legkésőbb kedden de hozni fogom a részt (ha nem jön közbe semmi), már pedig remélem, hogy nem! Addig is fogadjátok tőlem, sok szeretettel ezt a kis ízelítőt:
"Annyi
minden történt velem/velünk, hogy nem tudom, hogyan és mint lesz ezután a
szörnyű tragédia, és a mai nap után.
Először
elraboltak, majd megvertek, utána pedig... pedig Christian súlyos sérülése a
golyó által, amelynek a következtében egy kis időre mindannyian azt hittük,
hogy örökre elveszítjük őt.
Annyira
hihetetlen számomra, hogy mindez velünk történt meg.
Mégis mit
vétettünk mi, hogy ezt kaptuk? – kérdezem magamban a plafonra nézve. –
Egyszerűen miért nem élhettük normálisan
az életünket, mint ahogyan azt mások teszik?
Reménytelenül
próbálok valami ésszerű magyarázatot találni a történtekre, és amikor beugrik
az a bizonyos válasz, hitetlenül megrázom a fejem, majd elmosolyodom. Hát persze, hogy ez az egyetlen magyarázat létezik
arra, hogy mi és miért esett meg velünk! – csapom homlokon magam
gondolatban.
-
Min
mosolyogsz, Ana? – kérdezi Kate értetlenül állva a viselkedésem mellett. – Az
előbb még majdnem a sírás határán voltál, most meg...
-
Mosolygok?
-
Igen.
-
Csak
rájöttem valami fontos dologra – vonom meg a vállam. – Megtennéd, hogy
visszaviszel Christian-hoz?
-
Igen,
de biztos, hogy most vissza akarsz menni?
-
Ahogyan
legelőször is, amikor látni akartam őt – bólintok, mire egy: én nem értem ezt a lányt, fejrázást
kapok, majd kérésemnek eleget téve, visszafelé tol, Ötvenemhez.
Amikor
visszaérünk, mielőtt bemehetnénk a szobába, Mia-val és Elliot-tal találjuk
szembe magunkat, akikről mint kiderül, épp a keresésünkre akartak indulni. Amíg
Elliot az ifjú feleségét zárja a karjai közé, addig Mia kissé le is szúr az
eltűnésem miatt.
-
Ostobán
viselkedtél, ugye tudod? – néz rám tettetett szigorral. – Ha Elliot és apa nem
lett volna bent, akkor sehogy sem tudtuk volna visszatartani, azt a fafejű és
akaratos bátyámat attól, hogy ne induljon el utánad – rázza meg a fejét
rosszallóan.
-
Tudom,
és sajnálom. Csak úgy gondoltam, magatokra kell, hogy hagyjalak... legalábbis
egy kis időre biztosan – magyarázom bűnbánóan.
-
Rendben,
de többet ilyen ne csinálj! Legközelebb szólj, hogy...
-
Oké
– oké! Ígérem, hogy nem lesz ilyen legközelebb! – vágok a szavába, és hogy
hitelesítsem az imént elhangzott ígéretem, a bal tenyeremet a szívem fölé
helyezem, majd amikor Mia egy biccentéssel jóváhagyja az előbbi
cselekedetemet, a szobába tol.
Greace
és Carrick boldog mosolygós szemmel néznek rám, majd vissza Christian-ra, -aki
azóta sem véve le a tekintetét rólam, amióta az előbb bejöttünk, - majd Mia-val a
nyomukban kettesben hagynak minket..."
by: Love_Day
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése