Part 16 (RÉSZLET)

Drága olvasóim!

Ahogyan eddig tettem a friss fejezeteknél, úgy most is, mielőtt készen lennék, és feltenném a részt, előtte egy kis ízelítőt hoztam most nektek, amolyan kissé felcsigázásképpen. ;) Remélem tetszeni fog nektek, és hogy várni fogjátok a teljes fejezetet. :$ 

Holnap, legkésőbb kedden érkezik is a feji, de ha esetleg mégsem, akkor azt - chat - en, közlöm majd veletek (de reméljük, hogy erre nem kerül majd sor). 

Mindenkinek kellemes és szép estét, és hetet kívánok! ;)

Love_Day

~Bár minden olyan gyorsan történt, mégis úgy érzem, mintha az idő és a tér megállt volna körülöttem. A fejem és a lábam is szörnyen hasogat, de mindezt elnyomja bennem a mélységes rémület, és az ijedtség.
Miközben igyekszem magam kiszabadítani a biztonsági övből, sehogy sem tudom elkerülni azt, hogy bele ne tenyereljek a kitört szélvédő és ablakok üvegébe. Felszisszenek, amikor a szinte parányi szilánkdarabok felsértik a bőrömet  de amikor némi próbálkozás után sikerül kiszabadulnom az öv fogságából, kifele mászok a kocsiból.

Amint lábra próbálnék állni, menten vissza is rogyok a szilánkos darabokkal övezett aszfaltra. De nem adva fel, addig – addig küszködöm magam, amíg újra nem sikerül talpra állnom. Biztos lábakon állva, ráveszem magam arra, hogy körülnézzek. Majd meglátom a horpadásokkal teli kocsimat, amelyből a benzin folyamatosan folyni kezd. Mielőtt valamely módon lángra kaphatna, nem törődve a kocsimban maradt táskámmal és irataimmal, bicegni kezdek minél távolabb, ám épp hogy csak pár lépést teszek, mikor hirtelen valaki magához ragad, és egy fehér kendőt tart az orrom elé, amely kellemes szagot áraszt. 

A lábaim felmondják a szolgálatot, és a látásom is az egyik percről a másikra kezd elhomályosodni. Érzem, hogy kezd megszűnni a külvilággal a kapcsolatom, de mielőtt végleg elveszíteném az eszméletem, rájövök, hogy az illat, amit érzek, és amely ilyen kábító hatással van rám, nem más, mint a kloroform...~