Sziasztok! Szörnyen röstellem magam, amiért megvárattalak titeket, de valahogy nem úgy jöttek ki a dolgok a fejezettel kapcsolatosan ahogyan azt szerettem volna. Remélem tetszeni fog nektek, ugyan is innentől kezdve kezd majd a történet beindulni igazán. Az előző fejezethez írt kommenteket nagyon szépen köszönöm. És bétámnak is, "Dóry"-nak a javításokat!
Ja és, lett egy kis átírás a történetben, s majd a későbbiek során az előző részekben ki is lesz majd javítva... még pedig az, hogy nem öt év telt el az első könyvtől megelőzően, hanem két év. Remélem, ez nem okoz nektek gondot. De én és a bétám is úgy láttuk jónak, ha nem öt, hanem két év telik el azóta, hogy Anastasia elhagyta Christiant. :S
Kellemes olvasást, és szép estét mindenkinek!
A késésért, pedig ismételten az elnézéseteket kérem.
Love_Day
Beszélgetés Christiannal - és - A vacsorameghívás elfogadása
Kora hajnal lehet, miközben Christian és én a
konyhában egymással szemben ülünk az asztalnál. Mindkettőnk előtt pedig ott
gőzölög a forró, zöld teás csésze.
Hiába határoztam el magamban, hogy ha tehetem, távol
tartom magamat tőle, mégsem megy. Szeretném elfelejteni a múltat, de az nem
megy olyan könnyen. Pedig olykor, mennyivel könnyebb lenne kitörölni azokat az emlékeket,
amelyek mély, fájdalmas sebeket ejtettek bennünk. De talán épp ez lehet az oka
annak, hogy próbáljuk magunkat erősnek mutatni, hogy még véletlenül se lássanak
minket összetörve.
De mit ér mindez, ha az érzelmeink nem változnak?
Ha még mindig ugyan úgy érzünk azon személy iránt, aki annak idején új értelmet
adott az életünknek, s mégis összetört bennünk valamit?
Mert akárhogyan is próbálom úgy tenni, hogy nem
érzek már ugyan úgy iránta mint régen, a szívemet mégsem csaphatom be. Már
csupán a puszta jelenlététől, és attól, hogy itt ül velem szemben, hevesen kezd
dobogni a szívem.
Lopva fel lesek rá, amikor ő éppenséggel a
csészéjét tünteti ki a figyelmével.
Ahogyan most itt ülök, erős késztetést érzek arra,
hogy az ölébe vessem magam, és az ujjaimmal a hajába túrjak. De továbbra is
csak abban a karos székben ülök, amelybe lehuppantam.
-
Ana nagyon aranyos és gyönyörű kislány. – szólalt meg némi idő
elteltével Christian.
-
Igen, az. Nagyon is. – értek vele egyet, és az ajkaimra egy apró mosoly
kúszik, amikor Ana – ra gondolok.
-
Azt mondtad, hogy örökbe fogadtad őt. Mi történt az igazi szüleivel? –
kérdezi kíváncsian, fürkésző tekintettel vizslatva engem.
Én meg mint akit hipnotizáltak, avagy éppen akitől
követelnék, úgy kezdek el mesélni arról, hogy miként is került hozzám Ana, de
előtte egy aprót kortyolok a teámból.
-
Amikor Párizsba költöztem, a szomszédomba szintén új lakók költöztek, akik
nem mások voltak mint, Ana valódi szülei: Claire és Peter. Ana akkor még csak három
éves volt. Nagyon kedves, barátságos és szeretetteljes emberek voltak a szülei.
Már az első nap magába bolondított a kicsi.
Mosolyogva emlékszem vissza arra a napra, amikor
megismerkedtem Ana szüleivel. Szegény Peter-t egyből megsajnáltam, akit Claire
ide – oda ugráltatott, ahogyan a továbbiakban is tette. De Peter ahelyett hogy
megsértődött volna, boldogan tett eleget gyönyörű felesége kéréseinek, én pedig
Claire elfoglaltságát nézve – amint a picivel foglalatoskodott - , kedvesen fel
is ajánlottam a segítségemet, amit egy vacsora meghívással háláltak meg.
Az idő elteltével, gyakran besegítettem Claire
–nek, míg Peter eljárt dolgozni. Ő is ugyan annál a könyvkiadónál dolgozott,
mint amelyiknél én is dolgozom.
-
Alighogy Ana betöltötte az hármat, amikor Claire-k egy szerencsétlen
autóbalesetben az életüket vesztették. – egy kis rövid időre elakadtam a
mesélésbe, de épp csak annyira, amíg el tudom folytani a könnyeimet. – Aznap
épp a második házassági évfordulójukat ünnepelték meg egy vacsorával, így én
vigyáztam a kicsire. Késő éjszaka volt, amikor két rendőr megjelent a lakásom
ajtajában, azt a hírt közölve velem, hogy ők meghaltak. Rettentő fájdalmas volt
az az időszak számomra, mert nagyon közel álltak hozzám. A temetésük után
kaptam egy levelet az ügyvédjüktől, a végrendeletük miatt. Mindaddig nem is
tudtam róla, hogy van nekik, amíg fel nem olvasták. Mivel Claire és Peter is,
árvaházban nevelkedtek, és rajtam kívül nem is igazán bíztak meg másban, így a
házukat és Ana felügyeleti jogát is rám hagyták... napokig, vagy hetekig
nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek. Végül is huszonhárom évesen, én még
nem igazán bíztam abban, hogy képes leszek arra, hogy felneveljek egy kislányt,
de elveszíteni sem akartam... – fejezem be történetet röviden, s közben azon
igyekeztem, hogy ne bőgjem el magamat az emlékek felelevenítése miatt.
-
Most is megleptél engem Anastasia, ahogyan régen is – húzza féloldalas
mosolyra az ajkait. – Igazán, csodálatra méltó vagy, ahogyan az is, amiért még
is magadhoz vetted a kicsi Ana-t.
-
Ez nem igaz... – mondom ki hirtelen azt, ami először az eszembe jut,
majd gondolatban korholom is magam miatta.
Még is
mi a fenéért mondtad azt, hogy „Ez nem igaz”? – Nem tudom. – válaszolok vissza magamnak.
-
De igaz! És erről nem is vagyok hajlandó vitatkozni, és ugyanezt
ajánlom neked is, Ana!
Remek,
már megint ugyanez a hangnem! – fortyan fel egyik felem, míg a másik felvillanyozódva ül fel
képzeletbeli kanapéján, amiért újra hallhatja azt az ellentmondást nem tűrő
hangnemet.
-
Mert különben mit csinálsz? Ismét a térdedre fektetsz, és elfenekelsz?
– kérdezem cinikusan, miközben a másik felem izgatottan dörzsöli össze a két
tenyerét.
De amikor észreveszem, amint az előbbi kérdésem hallatán összerezzen, legszívesebben képen törölném magamat.
-
Azt nem! Soha nem tenném meg többet! – mondja ki bánatosan.
Ezután föláll a székéről, majd amikor mellém ér, a
térdére ereszkedve fogja két keze közé az enyémeket.
Mikor a szomorú és fájdalmas tekintetét újra rám
emeli, egy elveszett gyermeket vélek magam előtt látni az ő képében.
Eddig is tudtam, hogy az ő élete soha sem volt
teljesen felhőtlen. Sem a gyermekkora,
sem pedig a felnőtté válása nem lett olyan boldog és kiegyensúlyozott, mint
amilyet mindenki máshoz hasonlóan ő is megérdemelt volna.
-
Ó, Ana! Bármit megtennék azért, hogy meg nem történté tegyem azt az
estét. Szörnyen érzem magam, amiért az én elcseszett életem miatt elveszítettelek...
Annyira elesettnek, és sebezhetőnek vélem őt most
látni, hogy úgy érezem, a szívem szakad darabokra.
-
Gyűlölöm magam, amiért ilyen elcseszett vagyok. Gyűlölöm magam, amiért
bántottalak téged. És gyűlölöm magam azért, mert hagytalak elmenni. – szorítja
meg a kezemet.
-
Ne... ne mondj ilyet. – kérem, holott közben enyhe örömet is érzek azért,
amiért kezd végre megnyílni előttem.
-
Az igazat mondtam Ana! Olyan elveszettnek érezem magam nélküled. Pont
azért nem akartam mély érzelmeket belevinni a kapcsolatunkba, mert attól
tartottam, hogy ha megtudod, hogy milyen is vagyok igazából, akkor elhagysz.
Ami mint tudjuk, meg is történt.
Lehet, hogy az lenne most a helyes, ha valamit
reagálnék erre, de egyszerűen képtelen vagyok bármit is mondani.
Elveszettnek érzi magát nélkülem? – Hát akkor én mondjak, miként éreztem magamat ebben a két évben? És
tartott attól, hogy elhagyom?
-
Christian én... ami megtörtént az megtörtént. A múlton nem tudunk
változtatni. Talán ennek így kellett lennie. Hiszen mind a ketten mások
voltunk, és vagyunk is, és mást is akartunk. Te azt akartad, hogy eleget tegyek
a te elvárásaidnak, én pedig azt, hogy te tegyél eleget az enyémeknek, de ez
egyikünknek se vált be. Éppen ezért, mentem is el valójában.
Végre sikerült kinyögnöm azt, ami már hosszú ideje megfogalmazódott bennem. Igaz, nem számítottam arra, hogy ilyen hamar kell
elmondanom neki, de nem bánom, hogy így történt meg.
Enyhe megkönnyebbülést érzek magamban, amiért
gondtalanul sikerült kimondanom azt amit akartam.
-
Tudom, és igazad is van. De... – kezdi el, azután félbehagyja a mondatot.
-
De? – kérdezek vissza.
-
... szeretném, ha mi ketten újra megpróbálnánk együtt. És én igyekszem
a tőlem mindent telhetőt megtenni annak érdekében, hogy eleget tegyek az
elvárásaidnak. Tudom, hogy sokat kérek, de lásd be, hogy te is akarod ezt.
-
Nem tudom, hogy valóban akarom-e! Nem kérhetek tőled olyasmit, ami
neked esetleg gondot okozna...
-
Nem, tévedsz! Nekem örömet okozna az, ha teljesíthetném a kéréseidet.
De csak akkor, ha az nem az, hogy felejtselek el, mert azt nem tudnám megtenni.
– vág a hirtelen szavamba. - Kérlek, vacsorázz velem holnap este! – kéri.
Én pedig néhány pillanat erejéig gondolkodóba
esem. Bevallom ezt nem így terveztem, sőt, mi több, egyáltalán nem erre
számítottam. Soha nem hittem volna, hogy a mostani Christian, és az a férfi,
akit két évvel ezelőtt meg ismertem, egy és ugyan az a személy lenne. Mintha
kicserélték volna. Igaz, amit elakartam mondani neki, az elmondtam, de amit
most mondott, meglepett. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy így érezzen
velem kapcsolatban.
Fogadd
el a meghívást!
– parancsol rám a tudatalattim, határozottan. Végül is csak egy vacsoráról volt szó, nem pedig egy új szerződés kötéséről.
-
Rendben, veled vacsorázom holnap este. – válaszolom. – De ha most
megbocsátasz, visszamennék Ana-hoz.
-
Persze – feleli megkönnyebbülten.
Amint talpra szökken, engem is felsegít. Majd még
mindig a kezemet fogva, kísér el az Ana-val közösen elfoglalt szobába.
-
Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. – simít végig az arcomon, én
pedig akaratlanul is a számba haraptam attól, amit akkor érezzek, amikor
megérint. Látom a vágyat a szemében, amikor a tekintete, az ajkaimra téved, de
még sem tesz annak érdekében, hogy eleget tegyen neki. – Aludj jól, Ana! –
utasít, majd elengedve a kezemet, távozik el arra, amerről jöttünk.
-
Te is, Christian! – szólok utána, mire ő a válla fölött visszatekint, és
egy ellenállhatatlan mosolyt virít felém.
Betérve a szobába, sóhajtva támasztom a hátamat az
ajtónak.
Egy
vacsora Christian Grey-jel? Biztosan jól döntés volt ezt elfogadni? – kérdezem magamtól, mire a
ördögi felem táncot lejtve, helyeslőn bólogat.
Ha már
elfogadtam, nem tehetek ellene semmit. Ennyit talán még belefér, s utána majd le
is fogom tudni zárni magamban véglegesen a múltat – gondolom magamban, majd mikor
egy hatalmas ásítás hagyja el a számat, az ágyhoz lépve újra befekszem Ana
mellé, és most már álomtalanul szenderedek el...
Szia, nagyon jó lett ez a fejezet is. Örülök, hogy megtudhattam a kis Ana történetét. Kíváncsian várom a folytatást a vacsorával....
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm, és örülök, hogy tetszett. :) Mint ahogyan korábban említettem is, a fejezetek telésével, egy kis betekintést is nyertek majd a kis Ana életébe. S ezt megpróbáltam összehozni ebben a fejezetben. :S
Köszönöm, hogy írtál. S amin tudom, hozom a folytatást. :)
Üdv: Love_Day
hali
VálaszTörléselöször is a 2év nekem is tetszik mint az 5 az tul hosszu a 2 jo
kicsi Ana története zseniális én teljesen másra gondoltam
nagyon várom a további fejiket
üdv
Reni
Szia!
TörlésÖrülök, hogy neked nem okoz gondot ez a változtatás, s hogy tetszik is. :) Örülök annak, is hogy tetszett a fejezet, s maga a kis Ana története is. :)
Köszönöm, hogy írtál. S ahogyan csak tőlem telik, igyekszem a folytatással. :)
Üdv:Love_Day
Szia
VálaszTörlésGina vagyok bocsi de egy kicsit belezavarodtam az évekbe 2 évet írtál itt most. De mindenki azt hiszi a kislányról hogy az övé mind ez nem fér bele a 2 évbe az 5 már igen amit itt olvastam. Akkor hogy is van ez most ???
Vár várom a vacsorát erre a válómásra amit Christián tett nem számítottam. De érdekes Nagyon is.
Pusza Gina
Szia!
TörlésÖm... gondoltam, hogy ez lesz. De mint írtam is a bejegyzésben, hogy ezeket a bizonyos részeket - mármint ahol, említésre került, hogy "öt év" telt el a szakításuk során, át lesz javítva "két év" -re.
Ahogyan az a rész is, amikor mindenki azt hiszi elsőre, hogy Christian - né a kislány, szintén javítva lesz.
Még egyszer az elnézésedet kérem ezzel kapcsolatosan, s csak bízni tudok abban, hogy rövidesen sikerül majd helyre rázni az egészet. :)
Christian vallomása, őszintén nekem is meglepetést okozott, hol ott én írtam. De igyekeztem meglehetősen eltérni a könyvben lévő újra találkozástól, és vallomásoktól. És ezt szándékomban áll a későbbiekben is így tenni. :)
Köszönöm, hogy írtál! :)
Puszi: Love_Day
Halihóó!
VálaszTörlésNa ki van itt?? :D Hát én!! :P
Ahogy mondtam, jöttem! Nagyon tetszik a történeted! Örülök hogy nem hagytad abba az írást! És ne is!!
Igazából már tegnapelőtt elakartam olvasni, de már késő volt mire idejutottam, úgyhogy másnapra maradt. Tegnap is elég sokára jutottam el a töridhez, de csak azért is megmakacsoltam magam és elolvastam!! Hajnal 2ig olvastam, igen... úgy, hogy ma meg délelőttös voltam suliban, úgyhogy alig aludtam és elég hullásan indult a nap. :) De mivel a szürke 50 újabb szerelem, így ezt a töridet még jobban szeretem mint az eddigieket. Nagyon bejön ez az ötleted/törid!! :D
Csak hogy én is képbe legyek: akkor most Ana azért ment el, mert Christian elverte?? Az első könyvtől folytatod?? Vagy már eddig is volt eltérés a múltban?? Ana csak az elfenekelést hozta szóba... Csak ezért hagyta akkor el és nem is voltak a játszószobában?? És mennyit tud 50 múltjáról???
Grey viselkedése totál meglepett!! Nem gondoltam hogy így viselkedik majd kis Anaval. Teljesen megváltozott! Nagyon kíváncsi vagyok a dolgok alakulására!! :)
De azért ahogy láttam kezdetben többen olvastak. Nemtom mért mentek el, de lehet az is közre játszott hogy nagyon ritkán van friss. Jó lenne ha bírnál hetente hozni egyet...
Nagyon várom a kövit!
Orsy
Sziaaa Orsy! :)
TörlésRégóta nem hallottam felőled, de viszont igazán örülök neked. :) Részemről az öröm, hogy tetszik a történet, s hogy megszeretted. Öröm ezt hallgatni, azaz olvasni. :D
Valahogy úgy, igen az első könyv vége utánitól folytatom, némi karakter átírással.
Igazából, Ana nem azért ment el amiért Christian "elverte"... de ha nem csal az emlékem, akkor azt hiszem ezt némileg ki is fejtettem már az eddigi részekben, de ha még sem, akkor rajta leszek az ügyön. ;) Ötven múltjáról még nem sok mindent tud... de mivel a korábbi fejezetben szó volt arról, hogy Ana Christian gyermekkoráról álmodott... de ennek semmi köze ahhoz, hogy azon a ponton változtattam volna, a történetben... vagyis ezzel azt akarom mondani, hogy majd a későbbiek során, jelen lesz még Ana álma...
uhh... na jó... most a saját válaszomba is belegabalyodtam... remélem azért valamelyest sikerül majd kibogoznod belőle a lényeget, de ha mégsem, akkor csak szólj és igyekszem megfelelően kifejteni a választ. :S
Igen én is gondoltam már erre, mármint arra a részre, hogy miért mentek el az olvasóim... de, hidd el, hogy ennek a történetnek az írása, sokkal több odafigyelést kér... s mivel ez számomra új, még ismerkedem vele. De igyekszem, ahogyan csak tőlem telik.. igaz lassan, amit sajnálok is. :(
Köszönöm, hogy írtál! :)
Puszi: Love_Day
Szia!
VálaszTörlésBocsánat, hogy csak most írok,de nem volt lehetőségem gép közelbe menni. De most már itt vagyok. Na hol is kezdjem? Mint eddig mindig, ezt a fejezetet is IMÁDTAM. Majdnem elbőgtem magam ennél a résznél: "Gyűlölöm magam, amiért ilyen elcseszett vagyok. Gyűlölöm magam, amiért bántottalak téged. És gyűlölöm magam azért, mert hagytalak elmenni"
Nagyon jó lett, egyszerűen imádom, hogy Christan ilyen jól ki tudja mutatni végre az érzelmeit, imádom hogy végre nem csak szex van vakulásig.(elnézést a megfogalmazásért, más kifejezést, nemigen találtam.)
Mint mindig megjegyzem a komment végén, siessetek a kövivel mert sok a türelmetlen olvasó (mint énn :DD)
Forci :)
Szia!
TörlésSemmi gond. Egyáltalán nem haragszom. :)
Köszönöm, és örülök, hogy tetszett ez a fejezet is.
Megvallom, nagy öröm számomra olvasni, hogy idéztél a fejezetből. Köszönöm. Valóban más személyként ismerhetjük meg ebben a történetben Christian-t, mint mondjuk az első avagy a második könyvben. Bár azt nem tagadom, hogy imádtam és imádom mind a két könyvet... s szerintem a harmadikat is szeretni fogom. :)
A kifejezésért nem kell bocsánatot kérned. Legalábbis tőlem nem. :) Igazán örülök annak, hogy tetszik neked - hogy most nem a szex van a főszerepben, hanem az érzelmek.
S mivel számomra is az érzelmek igazán fontosak, így az írásaimban is fontos szerepet töltöttek be, és töltenek is. Legyen szó akár a szomorúságról, a szenvedésről, a dühről, a boldogságról s a szerelemről.
És mivel az eredeti könyvben Christian nem fejti így ki az érzelmeit, ezért éppen változtattam a dolgon. Még pedig, hogy én az én saját történetemben megpróbálom kifejteni az ő érzéseit. Már amennyire sikerül majd. :)
Megteszek minden tőlem telhetőt, a folytatás hamarabb hozásával... csak éppenséggel a vacsorás részt, nem épp könnyű megfogalmaznom s kifejtenem úgy ahogyan az elvárható legyen majd... de rajta vagyok, minden erőmmel - s képzeletemmel. :)
Köszönöm, hogy írtál. :)
Üdv: Love_Day