Part 19 (RÉSZLET)

Drága Olvasóim!

Bár szerettem volna a hétvégén hozni az újabb (teljes) részt, sajnos még sem tudtam. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt terveztem, ehelyett: másképp alakult és történt minden. Amit kissé és kevésbé bánok is.

Azonban a fejezet helyett, egy kis ízelítővel, tudok csak most szolgálni nektek, de a teljes részen rajta vagyok, írogatom folyamatosan. Feltehetőleg holnap, legkésőbb kedden de hozni fogom a részt (ha nem jön közbe semmi), már pedig remélem, hogy nem! Addig is fogadjátok tőlem, sok szeretettel ezt a kis ízelítőt:

"Annyi minden történt velem/velünk, hogy nem tudom, hogyan és mint lesz ezután a szörnyű tragédia, és a mai nap után.

Először elraboltak, majd megvertek, utána pedig... pedig Christian súlyos sérülése a golyó által, amelynek a következtében egy kis időre mindannyian azt hittük, hogy örökre elveszítjük őt.

Annyira hihetetlen számomra, hogy mindez velünk történt meg.

Mégis mit vétettünk mi, hogy ezt kaptuk? – kérdezem magamban a plafonra nézve. – Egyszerűen miért nem élhettük normálisan az életünket, mint ahogyan azt mások teszik?

Reménytelenül próbálok valami ésszerű magyarázatot találni a történtekre, és amikor beugrik az a bizonyos válasz, hitetlenül megrázom a fejem, majd elmosolyodom. Hát persze, hogy ez az egyetlen magyarázat létezik arra, hogy mi és miért esett meg velünk! – csapom homlokon magam gondolatban.

-          Min mosolyogsz, Ana? – kérdezi Kate értetlenül állva a viselkedésem mellett. – Az előbb még majdnem a sírás határán voltál, most meg...

-          Mosolygok?

-          Igen.

-          Csak rájöttem valami fontos dologra – vonom meg a vállam. – Megtennéd, hogy visszaviszel Christian-hoz?

-          Igen, de biztos, hogy most vissza akarsz menni?

-          Ahogyan legelőször is, amikor látni akartam őt – bólintok, mire egy: én nem értem ezt a lányt, fejrázást kapok, majd kérésemnek eleget téve, visszafelé tol, Ötvenemhez.

Amikor visszaérünk, mielőtt bemehetnénk a szobába, Mia-val és Elliot-tal találjuk szembe magunkat, akikről mint kiderül, épp a keresésünkre akartak indulni. Amíg Elliot az ifjú feleségét zárja a karjai közé, addig Mia kissé le is szúr az eltűnésem miatt.

-          Ostobán viselkedtél, ugye tudod? – néz rám tettetett szigorral. – Ha Elliot és apa nem lett volna bent, akkor sehogy sem tudtuk volna visszatartani, azt a fafejű és akaratos bátyámat attól, hogy ne induljon el utánad – rázza meg a fejét rosszallóan.

-          Tudom, és sajnálom. Csak úgy gondoltam, magatokra kell, hogy hagyjalak... legalábbis egy kis időre biztosan – magyarázom bűnbánóan.

-          Rendben, de többet ilyen ne csinálj! Legközelebb szólj, hogy...

-          Oké – oké! Ígérem, hogy nem lesz ilyen legközelebb! – vágok a szavába, és hogy hitelesítsem az imént elhangzott ígéretem, a bal tenyeremet a szívem fölé helyezem, majd amikor Mia egy biccentéssel jóváhagyja az előbbi cselekedetemet, a szobába tol.

Greace és Carrick boldog mosolygós szemmel néznek rám, majd vissza Christian-ra, -aki azóta sem véve le a tekintetét rólam, amióta az előbb bejöttünk, - majd Mia-val a nyomukban kettesben hagynak minket..."

by: Love_Day